Ki áll az egész mögött?

rólam

Amennyiben arra számítottál, hogy felsorolom a szépirodalmi műveimet, vagy a novella pályázataim végtelen sorát, akkor sajnos csalódást fogok okozni. Ettől függetlenül 8 éve foglalkozom különböző online publikációk irásával és szerkesztésével.

Viszont a regény ötlete, csak az utóbbi 2 évben fogant meg bennem. Az igazi szabadságot ez adta, mert itt pontosan azt a témát tudtam megragadni, amit szeretnék hovatovább örömmel tudtam úgy görbíteni a cselekményszál végtelen vonalát, ahogy az nekem tetszett.

Tovább a regényre
Az alkotás pillanatának mérföldköve

A könyv eredete

newsletter

Minden megkeresést a kapcsolati oldalon tudsz elküldeni

Célomban a végzetem

Mi lesz ezután?

Szeretném, ha Neked is legalább annyi örömteli pillanatot okozna olvasni, mint amit Nekem az írás adott. Szeretnék rávilágítani arra, hogy mekkora rejtély az élet és mindig megéri harcolni azért, hogy egyszer eljussunk a célba. Még akkor is, ha nem látjuk azt tisztán. 
Szeretném megkapni a véleményed róla. Nem egy szűrőn át. Azt hallani, illetve azt olvasni, ami valóban jön belőled. Tehát mindenkit, aki negatív és mindenkit aki pozitív véleményt szeretne publikálni örömmel látom itt.